Harmadik előadás (délelőtt)
Ma délelőtt elvégeztük a lelkigyakorlatunk előkészítő munkáit. Papi életöröm, tökéletes papi életöröm immár mint nagy, vonzó cél áll előttünk, mely magához láncolja az összes kívánságainkat és vágyainkat. Így aztán elkezdhetünk küzdeni ezért a nagy jóért, harcolhatunk egy tökéletes papi életörömért. Közben azonban nem akarjuk elfelejteni, hogy ebben nem vagyunk egyedül
Az utolsó vacsora termében vagyunk. És mindannyian kitartottak állhatatosan az imádságban Máriával, Jézus anyjával (Apcs 1,14). Újólag összegyűlünk a kedves Szűzanya köré. Hiszen tudjuk, hogy jó, ha mély máriás lelkület, imádságos lelkület és a magányosság lelkülete kísér bennünket. A Szűzanya velünk együtt teszi össze a kezét. Mi mint család tesszük ezt vele. Emitte Spiritum tuum, küldd a lelkedet, a tökéletes papi életöröm lelkét, és egész életünk egy fordulatra tesz szert, egy más, új, erős benső átformálódásra és átalakulásra.
Mindkettő, személyes küzdés és isteni kegyelmi erők azon vannak, hogy a megélésben és megértésben tudatára ébredjenek, mi is az igazi öröm, és hol rejlenek az igazi öröm forrásai… Küzdeni akarunk először is az igazi örömért, de aztán egyidejűleg felfedni akarjuk az igazi öröm forrásait, és egyúttal küzdeni azért, hogy személyesen bensőleg tudatára ébredjünk, mik a forrásai az igazi örömnek, és azokat bensőleg befogadjuk.
/.../
Logikailag nézve tulajdonképpen az öröm forrásával, a szeretettel kellene kezdenünk. De szándékosan a pszichológiai utat választjuk. Először élvezni akarjuk a szeretet gyümölcsét, a tökéletes örömet. Azt várjuk el, hogy az örömnek ettől az élvezésétől a lelkünkben erős vágyódás jön létre az iránt, hogy a forrást is, ennek a fának, melynek a gyümölcsét annyira szívesen élveznénk, a gyökerét megszerezzük.
/../
Nem kell azonban attól félniük, hogy az elvi dolgok megrövidülnek, mert feladatunknak tekintjük, hogy a mai korban (1934!) világos eszméket domborítsunk ki, melyek a mai kor beteg eszméin bensőleg felül tudnak kerekedni.
/.../
Vajon hogyan jön létre az öröm élménye? Nyugodt vizsgálat megmutatja: Kétfélét kell tennünk: Először fel kell élesztenünk a lelkünkben az örömre való éhséget, majd azon fáradoznunk, hogy az éhes, örömre éhes lelket belemerítsük az öröm légkörébe, egy olyan örömlégkörbe, mely mindenekelőtt a Szentírásból, a szentek életéből és a liturgiából árad felénk. Első feladatunk abban áll, hogy fölélesszük az éhséget az örömre.
a) pszichológiai megközelítés
Azt, hogy az öröm utáni éhség és az öröm légkörébe való belemerülés pszichológiailag összefüggnek, beláthatjuk ha egy egészséges pszichológiára és a saját praktikus életünkre tekintünk. Ha ki vagyok éhezve, és egy olyan szobába lépek, ahol sült hús illata csap meg, nem magától értetődő vajon, hogy mohón nyúlok utána? Lélektanilag: Mi a nevelés értelme? Szellemi javak mozgatása, szellemi örömök mozgatása. Annak viszont, hogy helyesen fogadják be, előfeltétele, hogy rendelkezzenek az érték iránti megfelelő befogadókészséggel. Mindkettőt létre kell hozni: az érték iránti megfelelő befogadókészséget és az örömök mozgatását. /.../
Az örömre való éhséget azáltal éleszthetjük magunkban föl, hogy helyes módon arra a meggyőződésre teszünk szert, hogy az örömre, a boldogságra való hajlam ősi ösztöne az emberi természetnek. Ez egy fajsúlyos állítás. Erőteljesen táplálni akarjuk, meg akarunk győződni róla olyan világosan és mélyen, hogy szilárd alapunk legyen, ahonnan az életünket a továbbiakban rendszeresen formálni, alakítani tudjuk.
Mit jelent a gyakorlati élet számára, hogy az öröm egy ősi ösztön? Aki nem neveli magát és nem nevel másokat az örömre, az arról gondoskodik, hogy a természete elvaduljon, megtörjön.
/.../
Akkor is, ha benne vagyunk a vallás világában, otthon vagyunk ebben a kegyelmi világban, nem mondunk le a természetből eredő egészséges jogunkról. Igaza van Szalézi Szent Ferencnek és mindazoknak, akik vele együtt állítják: egy szent, aki szomorú, az a szent torzképe, mert nem valósította meg a természetében, amit Isten szándéka szerint feltétlenül meg kellett volna valósítania.
Ha az öröm egy ősösztön az emberi természetben, akkor egy második következtetést is le kell vonnunk: azt a meggyőződést, hogy az örömnek egyedülálló módon az isteni örömben való részvételnek kell lennie. Ősösztönöknek, egészséges, Isten szándékának megfelelő ősösztönöknek egészen mélyen otthon kell lenniük Istenben. Idézzék fel azt is, hogy a nagy Isten az öröm Istene, hogy lényéhez hozzátartozik az öröm! Aki Istent szereti, aki Istennél otthon van, aki részese az isteni életnek, az részese kell hogy legyen az isteni örömnek is.
/.../
Emlékeztethetem Önöket arra, hogy mit jelent ez a mai szellemi áramlatokkal való harcban? Most az embert a maga egész szerves összefüggésében kell látniuk. Ha igaz az, hogy az öröm ősösztön az emberi természetben, akkor bizonyosak lehetnek: ha ez az öröméhség az ember szerves egészében nem elégül ki, akkor szükségszerűen pótkielégüléseket keres. Tudják, hogy mit jelent ez? Ha nem kap kielégülést az érzelmi életében, akkor a lélek, különösképpen a néplélek ezt nem bírja ki.
/.../
Ha ez így marad, hogy a természetes örömöket, az érzelemvilág örömeit, csak másutt keresik, nálunk csak az akarati örömöket (lásd: parancsolatok…GR), akkor idővel nép nélkül marad az egyház. A nép oda tódul, ahol ösztönösen és élményszerűen megragadható örömöket kínálnak…
Ahol nem mélyreható és valódi öröm kormányoz, ott hiányzik a rugalmasság és a lendület és tettek ereje.
/.../
Gondoljunk önmagunkra: Nálunk honnan ered sokszor az ügybuzgó sürgés-forgás? A teljesítményeink miért mind kifelé irányulnak? Nemde nagy részben onnan, mert úgy tudjuk és ezt a közvéleményben is támogatják, hogy saját jellemünk és mások lelkének átformálásában lényeges eredmény nem várható, ezért átváltunk az ügybuzgó sürgés-forgásra, más területeken való egyéb teljesítmények és mindig újabb eredmények hajszolására? Ezt látjuk a puritánoknál és más emberek gyerekeinél is. Összefüggést látunk a kapitalizmussal: mennyire komolyan keresik ott a sikereket a teljesítmények alapján; majd később - a hatékony siker-éhség miatt – már teljesítmények nélkül akarták a sikereket. Nemde így van ez ma is? Nemde siker az ismérve a helyesnek és az egészségesnek? Nem érzik, hogy mennyire fontos lenne, hogy egy kicsit átállítsuk magunkat itt, ezen a vonalon?
Nem kell-e a teljesítmény és a siker utáni törekvésünket ismét visszaáramoltatni és a saját ill. mások lelkének átistenítésére és erkölccsel való áthatására koncentrálni? Ha igaz az, amit tegnap este mondtunk: Aki ma segíteni akar a világ legyőzésében, annak muszáj, hogy Istentől és erkölcstől átjárt ember legyen. De ha elrabolom az emberektől a teljesítmény feletti örömet; ha a követelményeket túl magasra srófolom, ha mindig újra lerángatom az embert, akkor a teljesítményre való mélyreható törekvése ki fog siklani egy másik oldalra. Biztosan állíthatom, hogy ebben az esetben a saját lélek és más lelkek karakter-formálásának lendülete egyre jobban el fog lanyhulni.
Tudják, hogy hova akarok kilyukadni? Igen nagy jelentősége van azon fáradozásunknak, hogy örömet plántáljunk a tevékenységünkbe, hogy örömre neveljünk mindenhol, ahol erre csak lehetőségünk van! Szabadjon most gyorsan levonni a tanulságot az áldás és a menekülés e kettős áramlatából. Azt kell mondanom:
- Ahol mélyreható módon ápolják az örömet és erre nevelnek, ott várható, hogy megvan a minőségi munkák és teljesítmények biztosítéka. Nemde ez a helyzet: ahol örömmel eveznek, ott a munkavégzéshez hozzákapcsolódik az a gondolat is: végezzünk minőségi munkát! De vizsgálják meg, mennyiben támasztja ezt alá a tapasztalat!
- Azt is mondhatjuk, hogy az orvoslásban az öröm elismert gyógyító szer. Bizonyíték: Ha az öröm szárnyakat ad a léleknek, a vér megnyugszik és örömmel csörgedezik, megszűnik a lélekre és a szervekre ható erős nyomás. Igen, minden bizonnyal mondhatjuk, megérné a fáradságot, hogy az örömre-nevelést mint gyógyító tényezőt szélesebb körök számára is hozzáférhetővé tegyük. Nemde saját tapasztalatból is ismerjük ezt? Ha egy nagy öröm van bennünk, akkor ez az egészségi állapotunknak egész különösen jót tesz.
- És végül: Örömteli alapbeállítottság jelenti a kulcsot az emberek szívéhez. Egy ilyen embernek a zsebében van a szívek kulcsa. Egy ilyen ember olyan mint egy élő varázspálca, aki mások lelkében mély titokzatos (öröm)forrást fakaszt nemcsak a lényével, hanem a szava által is, a beszéde és a cselekedetei által.
Az öröm hiánya pedig, a szomorú ember – csak nagyon nehezen képes minőségi munkát végezni. Mily erősen akadályozza a szomorúság, ha hosszabb ideig tart, a gyógyulási folyamatot! És a szomorú ember elveszíti az átmeneti befolyását is embertársaira.
Uraim, hallgassanak meg néhány példát az elmondottak illusztrálására:
- Zucchi atyáról mesélik, hogy a lelkipásztori tevékenységének egyik fontos feladatát abban látta, hogy a rábízottakat örömre nevelje. Egy nap az atyát egy beteg szerzetesnőhöz hívták, hogy előkészítse a halálra. De a nővér meggyógyult. Évek múlva ez a nővér ismét halálos ágyán feküdt és eljött hozzá ismét Zucchi atya. A nővér megismerte és ezt mondta: Főtisztelendő Úr, amit Ön nekem évekkel ezelőtt mondott: hogy minden örömömet az Úrban keressem, egész nagy fordulatot hozott a hivatásomban. És meg kell mondanom Önnek, hogy habár nem lettem szent, de az örömben és az örömből való élet egészen nagy átalakulást hozott.
- Egy konvertita fiatalember. Mindenféle bűnben élt. Zucchi atya megmutatta neki az öröm útját és ez nagy változást hozott az életébe.
- Néhány éve gyakrabban vagyok Dél-Németországban. Az ottani lelkigyakorlatos ház igazgatója egy eredeti ember. Mindig ugyanazokat a tréfáit meséli egész évben. Levelet kapott egy asszonytól: Főtisztelendő Úr, mennyire csúnya Ön! - és a következő mondat: De ha mosolyog, akkor gyönyörű szép férfi! „Azóta - mondta - mindig nevetek és örömteli arcot vágok; és így mindig sikerem is van, kivéve a házunk főnöknőjénél.”
Az örömre való nevelésnek ezért muszáj, hogy jelentős helyet foglaljon el a teljes nevelés rendszerében.
Vizsgálják meg, hogy átütő volt-e a bizonyítás. Igaz az, hogy az öröm, az öröm-ösztön az emberi természet egyik ős-ösztöne? Itt és ott a hatások, az áldás és az átok nagyon mélyrehatóak. Ha követték a gondolatmeneteimet és időt szakítanak az elmélyülésre, nem lesz nehéz, hogy sok kudarcot, sok betegséget a saját életükben és a lelkipásztorkodásban az öröm-hiányra, az öröm-nevelés hiányára vezessék vissza. Ezért a jelmondat: Neveld magadat és másokat egyre inkább az örömre!